2009. február 6., péntek

Visszhang: Csodaceruza és Könyvesblog

Miklya Zsolt írta a Csodaceruzában (csodaceruzával?)

http://miklya.eoldal.hu

------------------------------------

A legkisebb mimi meséi

Solymosi Bertold: Az Erdő királya és más mesék

Illusztrálta: Horváth Mónika

Noran Kiadó, 2008


A félreértések elkerülése végett tisztázzuk még a legelején, hogy Az erdő királya és más mesék főszereplője nem maga az uralkodó, hanem egy kis mimi. A legkisebb mimi. Ő röpköd olyan önfeledten, zabhéjbabájával a rét fölött, szárnyaló madarak társaságában, kergetve lepkét, űzve szelet, hajkurászva a muslincákat, csapatostól.

Na de mi az a mimi? Pontosabban: kik azok a mimik? Mert többen vannak, meséinkben éppen hárman: Táti, aki legalább ötszáz éves, Téti, aki szintén megvan vagy száz, és Titi, a legfiatalabb mimi. Ő mindössze néhány éves, még csak ismerkedik a mimiléttel, de határtalanul boldog és szabad. Bár az az igazság, hogy a történet épp az ellenkezőjével kezdődik: Titi állandóan csak sír és zokog, mert őt soha nem keresi meg senki, hiszen még varázsolni sem tud. A mimik ugyanis Jótevők, az a dolguk, hogy segítsenek a bajbajutottakon. Tudja ezt jól a rétek népe, jönnek is gondjaikkal, bajaikkal a két öregebb mimihez. Aztán egy szép napon Titit keresi valaki: Peti, a szomszéd fiú. Rövidesen eltűnnek szem elől. Táti és Téti elindulnak a keresésükre. Repülnek keresztül-kasul a rét felett, ahol a mimilak, egy fűszálra tapadt elhagyott csigaváz ringatózik a szélben, megnézik a fűzligetet, a pici tavat, végül az erdőszélen találnak rájuk, egy kecskerágó bokor aljában. Titi belesuttogja bánatát egy körtefa ládikóba, aztán eltemeti Petivel. Így köt barátságot a mimi- és embergyerek. Titi attól kezdve olyan, mint minden mimi, mint aki a Teremtő sziromnyi öröméből született.

A történet úgy folytatódik, ahogy a kis mimi röpköd, cikázva, kergetőzve, hol itt, hol ott bukkanva fel. Megtudjuk, hogy születnek a mimik, hogy minden miminek meg kell tanulni kormányozni, még egy fűzlevélladikot is, hogy egy szakmai továbbképzés nem válhat akadályává a mimi játékos kedvének, szabadságvágyának. Kalandozásai során Titi találkozik egy favágóval, az erdésszel, aki gondját viseli az erdőnek, Rókartúrral, a tapasztalatlan rókával, akit megment az erdész puskája elől, vagy Szisszel, az eltévedt sündisznóval, akit hazavezet. Egyszer még a városba is eljut, ahol vagány városi vércsefiakkal találkozik, bár ettől nem lesz igazán boldog. Mert ő a réten és az erdőben érzi igazán otthon magát, ahol minden fűszálat, minden fát ismer, még a modortalan ezüstfát is, s egy fűzfaodúban talál mimitestvéreivel új szállást, mielőtt leesik a hó. A tél közeledtével megjelenik a színen Őn, az erdő királya, az öreg szarvasbika is, hogy megvívjon fiatal vetélytársával az erdőért, az élet folytatásáért, s méltósággal adja át majd területe fölött az uralmat .

Így találkozik és teremt mesevilágot életbölcsesség, életerő és életöröm. Solymosi Bertold, aki a Kiskunság homokbuckái, rétjei, erdőségei között nőtt fel, jól ismeri ezt a mikrovilágot, s annak veszélyeztetettségét is. Ahogy elénk festi szavaival, az igazi „mimivarázslat”, derű, bútemetés, a ragadozó civilizáció árnyékában is. Horváth Mónika pedig, aki szintén ennek a tájnak a szülötte, úgy fest színeivel, formáival, hogy megelevenedik a „varázslat”, a világ rejtelmes új és újjá születése. Ki gondolná, hogy író és illusztrátor is milyen fiatal még, s hogy első kötetüket vállalta fel a Noran Kiadó, a mimi- és embergyerekek örömére.

Miklya Zsolt

--------------------------------------

és a Könyvesblog:

http://konyves.blog.hu/2008/12/17/cim_68#comments

"A 2008 év végi gyerekkönyv-kínálat egyik legérdekesebb darabja. Vegyünk először is egy favágót (igen, jól olvasták, favágót) a Kiskunságról, aki az erdőt, mezőt járja, aztán egyszer csak leül, megír egy kötetnyi mesét, és kiderül, hogy hatalmas nagy szíve van és olyan érzékeny szeme, amivel észreveszi a természet legtűnendőbbmesekönyv-illusztrátorok tehetséges, új nemzedékének egyik tagjaként az ő nevét is erősen ajánlott megjegyezni. A végeredmény pedig egy ínycsiklandó, szemet gyönyörködtető kis darab lett, valami egészen új és besorolhatatlan élmény, de ha mindenáron skatulyákba akarnám szorítani, akkor azt mondanám: ott lapul benne Fekete István, Bálint Ágnes, és a japán népmesék.Három kis mimiről szólnak a történetek: a mimik pici, tündérszerű lények, áttetsző szárnyuk van, és roppant kíváncsiak. A legkisebb, Titi különösen ért hozzá, hogy bajba kerüljön, amiből a társai, az állatok, vagy az erdőt járók segítik ki; de nemcsak kalamajkát okoz, hanem magától értetődően másokon is segít, ha valakinek szüksége van rá. A 18 mese leginkább azért fogott meg, mert valami elképesztő könnyedség keveredik benne a dörmögő narrációval: az író magasról tesz pedagógiára, didakszisra, megszívlelendő tanulságokra: nem tesz mást, csak jó kedvvel és jó érzékkel mesél.
m.anna"

Köszönöm :)

Nincsenek megjegyzések: